Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot. (Kölcsey Ferenc)

 hatartalanul-banner_2025.jpg

Határtalanul – Erdély – Beszámoló

HAT-KP-1-2024/1-001201

Iskolánk 7. osztályos tanulói 2025. május 6 – 9. között „Határtalanul” kiránduláson vettek részt Erdély úti céllal, Máté Imre pedagógus és Máténé Juhász Éva pedagógiai asszisztens kíséretével.

Április 9-én megtartottuk a kirándulást előkészítő órát, ahol a tanulók megismerték Erdély magyarságának történetét, jelenét, az összlakosság etnikai összetételét, a tanulmányi kirándulás részletes programját és a buszos utazás etikai kódexét. Ezután a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár használatával feladatokat is megoldottunk. Jó hangulatban telt az óra, tanulóink már izgatottan várták az utazás napját.

Május 6-án első napunk célállomása Nagykároly volt, ahol a Károlyi kastélyt csodálhattuk meg. Ezt követően Érmindszenten Ady Endre szülőházát kerestük fel. Majd Zilahon keresztül Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol Mátyás király szobrát, szülőházát, a Szent Mihály templomot tekinthettük meg. A fárasztó nap után Torockón foglaltuk el szállásunkat. Jó étvággyal elfogyasztottuk el a vacsoránkat, ami nagyon finom volt, igazi házias ízekkel kényeztettek el minket a szállásadóink. Határtalanul programunk második napján, reggeli után egész napos kirándulás vette kezdetét. Megcsodálhattuk a Tordai-hasadékot és Sóbányát, amit Marosvásárhelyen belvárosi séta követett. Megnéztük a város nevezetességeit, a Kultúrpalotát. Ezt követően Korondon lehetőség nyílt egy kis vásárlásra is. Mindenki kellemesen elfáradva tért vissza a szálláshelyre, ahol elfogyasztottuk a finom, tartalmas vacsorát. A nap végén következett a várva várt foci.  A Határtalanul kirándulás harmadik napján sem unatkozott kis csapatunk. A napot Felsősófalván a Székely Mózes Általános Iskolában kezdtük, ahol nagy szeretettel fogadott minket Miklós Attila tanító. Ez jó alkalmat teremtett diákjaink és a külhoni magyar diákok közti kapcsolat kialakítására. Ezután átkelve a festői Bucsin–tetőn, Gyergyószentmiklóson át az esős idő ellenére megcsodáltuk Székelyföld természeti értékeit. Frissítő sétát tettünk a Békás-szorosban. Ezt követte a Gyilkos-tó megtekintése, legendájának, történetének megismerése. A nap végén Tamási Áron szülőfalujában –Farkaslakán- sírjánál és a tiszteletére állított emlékmű előtt emlékeztünk meg róla. Ismét kellemesen elfáradva indultunk vissza a szállásunkra, a vacsora elfogyasztása után maradt még idő játékra is. Az utolsó napunk első megállója Szovátán a Medve-tó volt. A tó körül sétálva megismertük történetét. Ezt követően Szászrégenen és Désen keresztül Koltóra érkeztünk. Diákjainkkal megkoszorúztuk Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrát és közösen felelevenítettük a Szeptember végén című költeményt, melyet költőnk itt írt. A máramarosi bércek az esős időben nem látszottak ugyan, de a Teleki kastélyban színvonalas irodalmi múzeum működik, amely kárpótolt minket. Elsétáltunk az öreg somfához, ahol a kőasztal is áll. Ezt követően Nagybányán egy belvárosi sétát tettünk. Kirándulásunk utolsó állomása Szatmárnémeti volt, ellátogattunk a Vécsey-házhoz, ahol a szatmári-béke köttetett. Elbúcsúztunk a szép tájaktól és elindultunk haza Kölcsére.

A hazaérkezést követően május 15-én megtartottuk az értékelő órát. Az óra elején a diákokkal beszélgettünk Erdély magyarságáról, a tanulmányi kirándulás eredményeképpen szerzett személyes tapasztalatokat és ismeretek áttekintettük. A fotókat végignézve, lehetőség nyílt az eredmények, saját tapasztalatok megfogalmazására. Értékeltük a kirándulás programját, annak megvalósulását. Végül, de nem utolsó sorban a külhoni magyarsághoz kapcsolódó ismereteinket is összegeztük. Június 4-re elkészültek a plakátok, /melyek az iskola aulájában lettek kiállítva/ és az iskola udvarán a régi Magyarország alakzatát felvéve a közös fotó is, amely jelképezi, hogy „összetartozunk”!

A kirándulás során a következő Kárpát-medencei bakancslistás helyeken jártunk: Dés, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagykároly, Torockó

A 4 napos kirándulás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg. A kirándulás szervezését a Mátészalkai Tankerület Központ mellett a Gáll Travel utazási iroda biztosította. A Szaki-Tours Kft. pedig a minden igényt kielégítő járműről gondoskodott. Köszönet idegenvezetőnknek, Gál Mária Évának, aki a kirándulás során rengeteg érdekes információt osztott meg velünk, nemcsak a nevezetességekről, hanem a helyi kultúráról, szokásokról is. A program jól szervezett volt, csak ajánlani tudjuk.

 vege_4.jpg

vege_9.jpg

vege_7.jpg

vege_8.jpg

vege_3.jpg

vege_1.jpg

vege_5.jpg

vege_6.jpg

Határtalanul projekt - Negyedik nap

 

Az utolsó napunk első megállója Szovátán a Medve-tó volt. A tó körül sétálva megismertük történetét. 
Ezt követően Szászrégen és Désen keresztül Koltóra érkeztünk. Diákjainkkal megkoszorúztuk Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrát és közösen felelevenítettük a Szeptember végén című költeményt, melyet költőnk itt írt. A máramarosi bércek az esős időben nem látszottak ugyan, de a Teleki kastélyban színvonalas irodalmi múzeum működik, amely kárpótolt minket. Elsétáltunk az öreg somfához, ahol a kőasztal is áll. Ezt követően Nagybányán egy belvárosi sétát tettünk. Kirándulásunk utolsó állomása Szatmárnémeti volt, ellátogattunk a Vécsey-házhoz, ahol a szatmári béke kötetett.Elbúcsúztunk a szép tájaktól és elindultunk haza Kölcsére.
 
 Fényképek:Határtalanul projekt -negyedik nap

Határtalanul projekt - Harmadik nap

A Határtalanul kirándulás harmadik napját Felsősófalván a Székely Mózes Általános Iskolában kezdtük, ahol nagy szeretettel fogadott minket Miklós Attila tanító. Ez jó alkalmat teremtett diákjaink és a külhoni magyar diákok közti kapcsolat kialakítására. Ezután átkelve a festői Bucsin–tetőn, Gyergyószentmiklóson át az esős idő ellenére megcsodáltuk Székelyföld természeti értékeit. Frissítő sétát tettünk a Békás-szorosban. Ezt követte a Gyilkos-tó megtekintése, legendájának, történetének megismerése. A nap végén Tamási Áron szülőfalujában –Farkaslakán - sírjánál és a tiszteletére állított emlékmű előtt emlékeztünk meg róla. Ismét kellemesen elfáradva indultunk vissza a szállásunkra, a vacsora elfogyasztása után maradt még idő játékra is.

Fényképek:_Határtalanul projekt - harmadik nap

Határtalanul projekt - Második nap

2.nap május 7-én reggeli után egész napos kirándulás vette kezdetét. Megcsodálhattuk a Tordai-hasadékot, Tordai sóbányát, amit Marosvásárhelyen belvárosi séta követett. Megnéztük a város nevezetességeit, a Kultúrpalotát. Ezt követően Korondon lehetőség nyílt egy kis vásárlásra. Mindenki kellemesen elfáradva tért vissza a szálláshelyre, ahol elfogyasztottuk a finom, tartalmas vacsorát. A nap végén következett a várva várt foci!

Fényképek: _Határtalanul projekt-második nap

Határtalanul projekt - Első nap

Május 6-án a Határtalanul programnak köszönhetően iskolánk 18 tanulója Erdélybe utazott, Máté Imre pedagógus és Máténé Juhász Éva pedagógiai asszisztens kíséretével. Első állomásunk Nagykároly volt, ahol a Károlyi kastélyt csodálhattuk meg. Ezt követően Érmindszenten Ady Endre szülőházát kerestük fel. Majd Zilahon keresztül Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol Mátyás király szobrát, szülőházát, a Szent Mihály templomot tekinthettük meg. A fárasztó nap után Torockón foglaltuk el szállásunkat. Jó étvággyal fogyasztottuk el a vacsoránkat, ami nagyon finom volt, igazi házias ízekkel kényeztettek el minket a szállásadóink.

Fényképek: _Határtalanul projekt-első nap

 

Határtalanul projekt előkészítő óra

Iskolánk 7. osztályos tanulói 2025. május 6 – 9. között „Határtalanul” kiránduláson vesznek részt Erdély úti céllal. A 4 napos kirándulás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhat meg. Április 9-én megtartottuk a kirándulást előkészítő órát, ahol a tanulók megismerték Erdély magyarságának történetét, jelenét, az összlakosság etnikai összetételét, a tanulmányi kirándulás részletes programját és a buszos utazás etikai kódexét is ismertettük a tanulókkal. Ezután a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár használatával feladatokat oldottuk meg. Jó hangulatban telt az óra, tanulóink már izgatottan várják az utazás napját.

Fényképek:  _Iskolai előkészítő óra

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 26
Heti: 70
Havi: 49
Össz.: 74 837

Látogatottság növelés
Oldal: Határtalanul 2025
Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola - © 2008 - 2025 - kolcseiskola.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »