Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot. (Kölcsey Ferenc)

Nemzeti Összetartozás napja
Június 4-én iskolánkban is megemlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Ez a nemzeti emléknap az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés évfordulójára emlékeztet, amely Magyarország számára súlyos területi és nemzeti veszteségeket okozott. Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává, kifejezve, hogy a határokon túl élő magyarság is az egységes magyar nemzet része, és a nemzeti összetartozás érzése a magyar közösségek egyik legfontosabb összekötő ereje.
Az ünnepi műsor során tanulóink felidézték a trianoni békediktátum történelmi eseményeit és következményeit, valamint hangsúlyozták a nemzeti összetartozás jelentőségét. A megemlékezés méltó alkalmat teremtett arra, hogy közösen emlékezzünk a múlt eseményeire, és erősítsük a magyarsághoz való tartozás tudatát.
A műsor összeállításában és megvalósításában a 6. osztály tanulói vettek részt. A megemlékezést Kozma Noémi tanárnő készítette elő, munkáját Harbula Dóra pedagógus segítette.

_Nemzeti összetartozás napja fotók

beszamolo_a_kirandulasrol.jpgertekelo.jpg

 Határtalanul projekt - Negyedik nap

 Eljött a negyedik reggel. Újra kisütött a nap, melegszik az idő. Elköszöntünk vendéglátóinktól, és Szováta felé vettük az utunkat. A Medve-tó a világ legnagyobb heliotermikus tava. Nevét kiterített medvebőrhöz hasonló alakjáról kapta, és egyedülálló sós vizének köszönthetően kiváló gyógyhatásokkal bír. A Segesvári vár Erdély és Európa egyik legszebb, legjobban megőrzött és mindmáig lakott középkori erődítménye. A segesvári óratorony a vár főbejárata és a város legfontosabb jelképe. A 64 méter magas, ötemeletes középkori erődítmény a 14. században épült. A diáklépcsőt azért hozták létre, hogy megkönnyítse és megvédje a gimnáziumba és a hegyi templomba igyekvő diákokat a téli fagy, hó és sár viszontagságaitól. A nap és a kirándulás utolsó programja a fehéregyházi Petőfi-emlékmű látogatása és koszorúzása, mely a költő feltételezett elestének helyszínén, az Ispánkútnál áll, a Segesvártól 4 km-re található községben. Az 1969-ben felavatott, Hunyadi László alkotta emlékmű a magyar zarándokhelyek egyike. Elindultunk hazafelé, és 19.00 óra környékén meg is érkeztünk. Kicsit fáradtan, de élményekkel gazdagodva, melyeket alig várunk, hogy elmesélhessünk.

 Fényképek:_Határtalanul projekt - negyedik nap

 Határtalanul projekt - Harmadik nap

 A harmadik nap esőre ébredtünk, és egész nap ki is tartott.

A Békás-szoros Európa egyik leglátványosabb és legszebb szurdokvölgye. 200–300 méter magas, szinte függőleges sziklafalaival a természetjárók, az autós turizmus és a hegymászók igazi paradicsoma.
A Gyilkos-tó egyedülálló, természetes torlasztó Romániában, a Keleti-Kárpátokban, Hargita megyében, mely így esőfüggönyben is lélegzetelállító.
Visszafelé Korondon a helyi népművészeti vásárt jártuk be.
A szállashelyre érve a házigazda tartott élménydús előadást a faszén készítés hagyományos eljárásról, mivel a mai napig egyik fő termelői vezetője.

 Fényképek:_Határtalanul projekt - harmadik nap

 Határtalanul projekt - Második nap

A második napon, reggeli után elindultunk Szejkefürdőre. A szejkefürdői Székelykapu-múzeum egy egyedülálló szabadtéri néprajzi kiállítás Székelyudvarhely mellett, amely Orbán Balázs, a „legnagyobb székely” síremlékéhez vezető ösvény mentén sorakoztatja fel a régió legszebb mesterremekeit. Csíksomlyón megálltunk, de sajnálatunkra éppen felújítás alatt állt a Kegytemplom, viszont egy mise közben érkeztünk, melyet kinti hangszórókon keresztül hallgathattunk. Különleges élmény volt Csíksomlyón a helyi, jellegzetes szénsavas forrásvizeket (borvizeket) megkóstolni.
Utunk Gyimesbükkre vezetett, az egykori történelmi Magyarország legkeletibb településére ahol a Tatros folyó völgyében húzódott az úgynevezett „ezeréves határ”, és a Rákóczi-vár. Farkaslakán meglátogattuk Tamási Áron sírhelyét, és koszorút helyeztünk el. Ezután megnéztük szülőházát, majd elindultunk vissza a szállásra.

Fényképek:_Határtalanul projekt - második nap

 Határtalanul projekt - Első nap

Elérkezett a nap, amikor iskolánk 22 tanulója és kísérőik - a Határtalanul program keretében - elindultak a „Csodálatos Erdélyt” felfedezni.
A kora reggeli indulás után - a Vállaji határátkelést követően - Nagykároly volt az első célállomás, ahol a Károlyi-kastélyt és kastélykertet csodálhatták meg tanulóink. Továbbindulva Ady Endre nyomába léphettek, Zilah városa volt a cél. Megtekintették többek között a Fadrusz János egyik legjelentősebb alkotását, az „Árvízi hajóst” ábrázoló Wesselényi–emlékművet is. Továbbhaladva Kolozsváron városnézés keretében meglátogatták a Farkas utcai református templomot, fényképezkedhettek Mátyás-király emlékmű előtt, ellátogattak Mátyás király szülőházához, betekintettek a Szent Mihály templomba. A hosszú és fáradt nap végén Farkaslakán elfoglalták szálláshelyüket, és kezdődhetett a vacsora.

Fényképek: _Határtalanul projekt-első nap

Előkészítő szakasz 

 Előkészítő órák 

2elokeszito_ora_5.jpeg

 2elokeszito_ora_6.jpeg

 2elokeszito_ora_4.jpeg

 1elokeszito_ora_beszamolo.jpg2elokeszito_ora_beszamolo2.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 33
Heti: 63
Havi: 1 273
Össz.: 97 796

Látogatottság növelés
Oldal: Határtalanul 2026
Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola - © 2008 - 2026 - kolcseiskola.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »